A 20 mérföldes menetelés – avagy mit tanít(hat) nekünk az 1911-es Déli-sarki expedíció?
3. rész – Önkorlátozó határok.
Collins és Morten a Tudatosan kiváló: tartós üzleti siker kiszámíthatatlan környezetben című könyvükben a jó 20 mérföldes menetelés második fontos elemének az önkorlátozó határokat jelölték meg.
Mik ezek az önkorlátozó határok?
Erről már az előző pontban is szó esett és mind minden eddigi és további pont ez is összefügg a többivel. A jól megtervezett 20 mérföldes menetelésben tartjuk magunkat az előre meghatározott mérföldkövekhez, útjelzőkhöz. Bármennyire is úgy érezzük, hogy többet tudnánk vagy többet kellene tenni, gyorsabban, messzebb kellene eljutni nem lépjük át a saját magunk által definiált – felső – határokat.
Déli-sarki expedíció:
Amundsen megtartotta napi 15 angol tengeri mérföldes tempóját a Déli-sarkig és az onnan visszafelé tartó útjának háromnegyedéig. Amikor közeledett a sarkhoz, kissé megemelte a tempót, napi 20 angol tengeri mérföldre, és ugyanazt tette, amikor a visszaút során az alaptáborához közelített.
Ettől a kis eltéréstől eltekintve 15 angol tengeri mérföldes etapok voltak az egész út folyamán. Nem kényszerítette embereit és a kutyáit arra, hogy többet tegyenek meg, akkor, amikor ideálisak voltak a körülmények és úgy érezték van még energia tovább menni. Szándékosan választotta ezt a tempót, annak érdekében, hogy ne merítse ki csapatát, és ne kockáztassa meg sérüléseket és betegségeket. Amundsen emberei „leállási idejük” nagy részét – akár napi 16 órát – hálózsákjukban pihenve töltötték el. Amundsen ezt a pihenést az általános terv létfontosságú részének tekintette.
Ezzel ellentétben Scott türelmetlen volt. (Talán ez volt az egyik gyengesége) Nem szerette a tétlenséget, és bármiféle késedelem szorongást keltett benne. Úgy gondolta, hogy ha egy erőfeszítés nem fárasztotta ki teljesen, akkor az nem volt elég. Sokszor egy hosszú menetelés után is úgy döntött, hogy tovább megy. Apsley Cherry-Garrard (1886. január 2 – 1959. május 18), aki elkísérte Scott-ot a Déli-sarki út egy részén így ír erről az 1922-ben megjelent The Worst Journey in the World című könyvében: “Kilenc-tíz óra menetelés után Scott azt mondta:” Ó, nos, azt hiszem, folytatjuk még egy kicsit”… Lehet, hogy egy óra vagy több is eltelt, mire megálltunk és beértünk táborunkba.”
Scott nem látta be, hogy, mennyire fontos rövid távon a pihenés a hosszú távú cél elérése érdekében. Olyan erősen nyomta embereit a Déli-sark felé vezető úton, hogy nem maradt elég erejük visszafelé vezető nehéz útra.
Saját életünk:
A jó 20 mérföldes menetelés megtervezése kétféle problémát, mondhatom azt is talán, hogy frusztrációt hordoz. Az első az, hogy az előző részben említett egyértelmű teljesítmény-mutatókat, mérföldkövekek jól tudjuk-e definiálni.
A második – ami talán nehezebben kezelhető – az, hogy ne engedjünk annak a nyomásnak, hogy ideális körülmények között többet csináljunk, mint az általunk meghatározott felső határ.
Tudom, amikor lelkesedünk egy célért, akkor hajlamosak vagyunk teljes gázzal előre menni, mindent háttérbe szorítva. Ez gyakran kiégéshez és kimerültséghez vezet, mielőtt valaha is elérnénk azt, amire vágyunk. Ugyancsak könnyű pánikba esni, amikor látja, mit csinálnak mások, ahelyett, hogy a saját versenyünket futnánk. Az önkorlátozó határok kordában tudják tartják rövid távú csábításokat és így folyamatosan tudunk haladni a célunk felé.
Ahogy az előző részben írtam, ha a célunk egy ideális testsúly elérése és ehhez napi maximum 45 perces mozgást állítottunk be, akkor ne eddzünk két órán át olyan napokon, amikor jól érezzük magunkat és az időnk is engedné, mert másnap majd olyan fáradtnak érezzük magunkat, hogy egyáltalán nem mozgunk.
Ez különösen fontos lehet, ha saját vállalkozáson dolgozunk. Körülnézve látjuk, hogy mit csinálnak mások, milyen a weboldaluk, mekkora csapatunk van, milyen szolgáltatást nyújtanak, milyen forgalmat generálnak, hogyan fejlődnek, stb. Ezek láttán természetes módon elkezdünk aggódni, hogy valamit nem csinálunk jól, mások gyorsabban, jobban haladnak. Pánikba esve olyan döntéseket hozunk, hozhatunk, amelyek igazából nem illeszkednek tervünkhöz, nem egyeztethetőek össze képességünkkel, lehetőségeinkkel. Ezzel eltérve a megtervezett, kijelölt útról gyengítjük a vállalkozásunkat ami akár kudarchoz is vezethet.
Ha szánunk rá időt, hogy megvizsgáljuk a valóságot, a dolgok mögé nézzük,akkor rájövünk, hogy nem hasonlítható össze a körte az almával. Még ha ugyanabban az üzletágban, ugyanazon a piacon is dolgozunk, mint a másik vállalkozás, a másik “srác”hoz akkor is a saját jól megtervezett 20 mérföldes menetünk ütemét kell tartanunk.
Az élet maraton, ezért ki kell mérned a lépéseidet, hogy az egész versenyt kibírd. Erős lehet a kísértés, hogy őrült módon belevesd magad a munkába, hogy lefogyj, felépítsd egy vállalkozást, sok pénzt keress.
Azonban ne feledd:
Nem hanyagolhatod el a családodat, mert vállalkozást építesz!
Nem hanyagolhatod el az egészségedet, mert csak a munkád számít!
Tervezd meg a saját 20 mérföldes menetelésedet úgy, hogy az életed minden aspektusára figyelj és a célod elérésének vágya ne vegye el a józan eszedet!
A 20 mérföldes menetelés 2. rész
A 20 mérföldes menetelés 4. rész
Linkek:
The Worst Journey in the World – könyv
The Worst Journey in the World – wikipedia
